Riport a zavargások helyszínéről
Fityor 2014.02.21. 14:14
Mint az ismeretes az elmúlt hetekben egy mindent elsöprő zavargássorozat áll a világ figyelmének középpontjában, mely talán befolyással lehet Európa hatalmi egyensúlyára, felrúghatja kelet és nyugat között a gondosan őrzött status quot. Az Őszintén a hírek szerkesztősége nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ne legyen ott az arcvonalban és ne értesítse olvasóit elsőkézből, a barikádok legtetejéről. Következzék tehát helyszíni beszámolónk a miskolci óvónőlázadásról.
Három hete, hogy Miskolcon eluralkodott a káosz. Azóta a lángokba borult városban csak egy pár tucat felfegyverzett gyermeket és óvónőt látni, ahogy körtáncolnak a romokon.
Az erőszak akkor harapózott el, amikor a Kékvirág óvóda dolgozói néma felvonulást rendeztek a városban, amiért szerinük nem kerül elég kakaó a tejbegrízbe a menzán. Nehéz pontosan visszakövetni az eseményeket, mindenesetre a tiltakozás 134 sebesülttel zárult, ebből 121 volt rendőr.
A helyszínre vezérelt rohamrendőrök a kezdeti sikerek ellenére 24 órán belül kénytelenek voltak elhagyni a várost, a TEK teljes állományát pedig takarítónők egy csoportja ejtette túszul egy lenyűgöző hadicsel folyományaképp.
Ekkortól volt világos, hogy a történteket nem lehet diplomáciai úton rendezni. A menekültek kifele, míg a szolidaritásból érkező kollegák befeje áramlottak a városba. A Pedagógusok Szakszervezete ekkor intézte első üzenetét a magyar kormány felé az elfoglalt Miskolci Televízió székházából. Világszerte ellenállásra szólította fel az óvónőket, kihírdetve a “Harag Napját”. Továbbá felolvasták követeléseiket:
1. A Magyar Köztársaság kötelezze polgárait, hogy időben érkezzen gyerekeiért az óvódába/bölcsődébe
2. A Kelet-Timorban, a márciusi Tanárpuccs során bebörtönzött kollegák azonnali szabadonbocsátása
3. Halász Judit szentté avatása
A kormány 48 órás ultimátumot kapott a követelések teljesítésére, azonban a hadsereg már 10 órával a határidő lejárta előtt megpróbált benyomulni a városba. Ez óriási baklövés volt.
A magukat gondosan elbarikádozó, homokozókba beásó óvónők pusztító építőkocka-záporral, és tankcsapdaként elhelyezett zsiráf-mászkókákal várták a támadást. Az akció teljes kudarba fulladt.
A nemzetközi megítélésen is rengeteget rontott a felrúgott egyezség: egy szimpátiatüntetésen rajztanárok felgyújtották a Budapesti Bábszínház épületét, a BDDSZ pedig több öngyilkos merénylettel is megpróbálkozott.
A lázadás legradikálisabb elemei: A barcikai “Vér és Becsület” Dadusok Testvérisége. Vezetőjük, Kovács Emőke (képünkön) személyes mérlege 3 elpusztított Grippen vadászgép, 6 NATO drón.
A nyékládházi Napsugár óvóda Süni csoportja percekkel azelőtt, hogy rajta ütne egy katonai ellenőrzőponton.
A városban jelenleg, a cikk írása közben sem honol csend, puskapor és gyurma illatát viszi a szél és a városból éjszakánként csak az “Ég a gyertya, ég“ ütemes kántálása hallatszódik ki.
Mikor vetnek véget az óvónők az értelmetlen erőszaknak és a féktelen pusztításnak?
Miskolc a lázadások előtt...
...és napjainkban
Megkérjük olvasóinkat, hogy amennyiben óvónőt látnak, igyekezzenek óvatosan megközelíteni! Ha esetleg mégis felfokozott érzelmi állapotban találnánk, próbáljunk meg hasrafeküdni, és halottnak tetetni magunkat!
|